Így mixel egy földmérő
SZÉKESFEHÉRVÁR
Tóth Norbert minden hétköznap reggel a Nyugat-Magyaroszági Egyetem Pirosalma utcai épület büféjében kezdi a napot a szokásos kávéjával, kedves mosoly a büféslányra, és folyamatos kézfogások a hallgatókkal. "Totya"-ként szinte mindenki ismeri a földmérő karon, és a városban is egyre többen - igaz IbronT néven. Szombat éjszakánként viszont elfelejti az iskolát, a földmérést, és a DreamHall dj-jeként pakolja a lemezeket.
A büfében ültünk le és váltottunk néhány szót.
2006-ban kezdte a főiskolát, ami közben egyetem lett, de ezt szinte senki nem vette észre, ami változott, hogy még nehezebb lett. Bár Norbi szerint csak az első másfél évet nehéz átvészelni, utána már sétagalopp... Zárójelben megjegyzem, hogy azért én még emlékszem az Országos Felmérés izzadságszagú vizsgáira, és a puskavizitekre, Norbi ezt egy hamis mosollyal elintézi, ő még érthető okokból erről nem akar beszélni.
Tóth Norbert @work
Látom, hogy nem erőltetné már ezt a sulis földmérés témát, így egy gyors vargabetűvel áttértünk arra ami mostanság kitölti minden szabadidejét, a zenére:
"Amióta csak az eszemet tudom érdekelt a zene ezért 3 éve megszereztem első keverőmet, azóta folyamatosan próbálom fejleszteni magam" - meséli csillogó szemekkel, látszik, hogy az elektronikus zene a mindene. Ahogy beszél, az ujjai, mintha a keverőn lennének, irigylem a lelkesedését!
"2009 óta a székesfehérvári Dreamhall rezidense vagyok (a club házigazdája, aki minden alkalommal zenél - a szerk. )" - folytatja - "ami jelen pillanatban Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb disco-ja. Itt rezidensként legtöbbször house-t és modern tánczenét játszom, de nem áll távol tőlem a "keményebb" zenei stílus sem, mint például a tech-house. Itt ismerkedtem meg "mesteremmel" Kató Lajossal akitől a mai napig sokat tanulok. Fiatal koromnak köszönhetően nyitott vagyok az újdonságokra, szeretném minél több zenei stílusban otthon érezni magam."
Kíváncsívá tett, így gyorsan közbevágtam és rákérdeztem, hogy kikkel zenélt együtt. Kockázatos kérdés, kellemetlenségeket szülhet, de a válaszon még nekem is fennakadt a szemöldököm, pedig nem mozgok otthonosan az elektronikus zene és előadóik világában:
Snake Sadrick és Nick Warren társaságában
Példakép? - nem tudtam megállni, hogy ne vágjak közbe.
Norbi még elmonta, hogy az iskola befejeztével szeretne producerként 100%-osan a zenekészítéssel foglalkozni, most azért az előadások és vizsgák miatt még nem tud kiteljesedni. "Ahhoz, hogy elismert DJ lehessek zenéket kell írnom... "
Idén végezni fog a Geo-n, így hamarosan kiderül, hogy milyen lesz IbronT első maxija, mi mindenestre kíváncsian várjuk az első saját szerzeményt. Azt már megtapasztaltuk, hogy Norbi egy keverővel is csodákra képes, reméljük az Ableton Live-al is elbír majd! Aki pedig élőben szeretné meghallgatni, minden szombat éjszaka megtalálja a székesfehérvári DreamHall-ban, aki meg lusta, vagy nem lakik a környéken az hallgassa bátran a Fehérvár Rádiót szerda este 8-kor, ahol IbronT és Nyeste Attila tekeri a lemezeket!




