Olcsó szoftvert, jogtisztán

Szerző: Hegedűs Bence (vallalkozoinegyed.hu)

Nyugat-Európában már hatalmas piaca van, Magyarországon nagyjából egy éve kereskednek használt szoftverekkel. A hazai piac folyamatosan bővül; tavasz óta a nagyvállalatok mellett már a mikro-, kis-, és középvállalkozások is faraghatnak harminc-negyven százalékot szoftverköltségeiken.

Közel egy éve, 2009 tavaszán lopta be a köztudatba a használtszoftver kereskedelem fogalmát a Preo Hungary Kft. Ügyvezetőjük, Arató E. Árpád akkor közel hétszázezerre tette a vállalatoknál feleslegessé vált szoftverek számát. Az eltelt egy év alatt a vállalkozás nevet váltott, ügyfélkörét pedig a nagyvállalatok mellett a kisebb cégekre is kiterjesztette. "A vállalkozás indításakor egyetlen partnerünk a német Preo AG volt, ezért választottuk a Preo Hungary nevet. A kapcsolat nem volt felhőtlen, nem vettek minket komolyan, ezért más partnereket is fel kellett kutatnunk. Így azonban már nem volt "jogunk" használni a Preo nevét, ezért idén márciusban Licence Pro Kft.-re változtattuk nevünket" - foglalja össze az átkeresztelkedés okát Arató. Hozzáteszi: a névváltással ügyfélkörüket a nagyvállalatok mellett a mikro-, kis-, és középvállalkozói szektorra, illetve magánemberekre is kiterjesztették. Úgy véli, ezzel a lépéssel a korábban tízmillió forint értékűre becsült, potenciális célpiacuk megtízszereződött.

"Amikor kezdtük, úgy gondoltuk, hogy nagy és közepes vállalatokkal fogunk együtt dolgozni, de gyakorlat más eredményt hozott. Napi üzleteink döntő többségét mikro- és kisvállalkozásokkal kötjük, például ügyvédi irodákkal, amiknek két darab Office csomagra van szükségük." A kkv szektorra jellemző az "alullicentáltság", azaz adott számú szoftverre kevés licenc jut, magyarul feketén használják őket. A nagyvállatoknál éppen a fordítottja igaz, túl sok a kihasználatlan szoftver.

A kisvállalati vezetők nem fordítanak túl nagy figyelmet szoftvereik tisztaságára. A cégvezető szól a rendszergazdának, hogy telepítsen fel még húszat egy adott szoftverből, pedig csak egy példány telepítése lenne jogszerű. "Ilyen esetben a rendszergazda két dolgot tehet: vagy feltelepíti őket főnöke figyelmeztetése nélkül, vagy figyelmezteti a licencek hiányára." Arató kisvállalati ügyfeleit általában az adott cég rendszergazdáján keresztül ismeri meg. "A rendszergazdák között hamar elerjedt a használtszoftver-kereskedelem lehetősége, így a vezetőknek - lehetséges harmadik alternatívaként - minket ajánlanak. Egy átlagos irodai számítógép szoftverei újonnan nagyjából száznegyvenezer forintba kerülnek, érthető, ha a cégvezető vonakodik minden munkaállomás telepítésekor új szoftvert vásárolni. Használt szoftverrel mindez körül-belül hatvanezer forintból megoldható."

A vállalkozás jelenleg hetente hozzávetőleg száz darab licenc adás-vételt bonyolít, és ez a szám hétről hétre növekszik. Arató kulcsfontosságúnak tartja, hogy a kis- és középvállalkozások vezetői megértsék: a használt szoftverek és licencek vásárlása olyan, mintha a gyártóktól vásárolnának, ám nagyságrendekkel olcsóbb. "A jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben komoly előnyt jelent egy vállalat számára a költségek tervezhetősége"

A legkeresettebb szoftverek a Microsoft, Novelle, Adobe, Citrix és SAP termékei, az operációs rendszerek közül pedig meglepő módon a régebbieket, a Windows XP-t és a Windows98-at keresik leginkább. Kérdésünkre, hogy a Win98-at párezer forintos ára miatt választják-e, meglepő választ adott. "A legtöbb ipari kamera és ATM ezzel az operációs rendszerrel működik, az újabb verziókkal nem kompatibilisek."

VÁLLALKOZÓI NEGYED Hegedűs Bence: Olcsó szoftver, jogtisztán